Szabó Erika meztelenkedik az Üvegtigris DVD-re! A Szabó Erika-rajongók falán minden bizonnyal még ma is ott lógnak azok a fotók, amiket egy 2003-as FHM-ből vagdostak ki kedvencükről, amint fürdőruhában domborít 19 évesen. Hasonlóan merész új képekre két évet kellett várni, 2005-ben ismét az FHM vetkőztette le a Barátok közt Tildáját, de sajnos ezúttal is csak fürdőruháig jutottak, ami azért különösen fájó, mert világosan látszik, hogy a művésznőt tökéletes testtel ajándékozta meg a természet. Érdekes módon a következő villantás nem egy férfimagazinban, hanem a Barátok közt-ben történt, ahol a kis Tilda egy szál bugyiban és melltartóban próbálja rosszalkodásra bírni a szerencsétlen Bruckmann Balázst, akinek az arcára van írva, hogy mennyire nehezére esik kimondania teljesen életidegen és béna szövegét, amely szerint szó sem lehet szexről, hiszen “sok a munka”. Szabó Erika 2009-ben hagyta ott az RTL Klub szappanoperáját, hogy komolyabb vizekre evezzen, tavaly szeptembertől a Színművészeti Egyetem hallgatója, ám a nagyérdemű számára sokkal fontosabb hír, hogy szerepet kapott az Üvegtigris 3-ban, amelyben ismét egy szál fehérneműben volt látható. Ezt a momentumot természetesen mi is alaposan körbejártuk, ám az Üvegtigris harmadik része szerencsére tartogat még meglepetéseket, ugyanis az április 1-jén megjelenő DVD- és Blu-ray-kiadás extrái között az audiokommentár, a kimaradt jelenetek és bakik mellett egy olyan képsorozat is helyet kapott, amely minden eddiginél többet mutat Szabó Erikából.
Miből élnek a modellek és celebek? Pénzért vetkőznek és vállalnak el szinte mindent, és ráhajtnak tehetős fériakra. Focistákra , vagy milliomos vállalkozókra vadásznak. Meglepő pletykák keringtek. Az egyik napilap azt állította, hogy Bódi Sylvi 150 ezer forintos órabért kér egy aktfotózásért. Vajon reális ez az összeg? Mások mennyiért dolgoznak? Erről faggattuk hazánk ismert modelljeit! Először is szeretnénk leszögezni, hogy bár a melltartójukat általában minden szívfájdalom nélkül ledobják a magyar celebek, de ha a gázsijukról van szó, nagyon szemérmesek. Egyikük sem akarta elárulni, mennyiért vállal fotózást. Többen csak név nélkül mondták el véleményüket, aminek lényege nagyjából az volt, több magyar lány brutális összegeket kér egy-egy munkáért, ami valójában már-már irreális. Ugyanakkor abban szinte mindannyian egyetértettek, ma Magyarországon nem lehet megélni csak modellkedésből. De ha ez igaz, miből van egyeseknek luxusautója, pazar lakása és miből futja egzotikus utazásokra? Horváth Éva szerint nem lehet megmondani, hogy az említett 150 ezer forintos órabér sok vagy kevés. Mint mondja, mindig a munka jellege határozza meg az árat. Az sem mellékes, hogy a fotót mire és mennyi ideig használják fel. Éva úgy érzi, az, hogy mennyit kér egy munkáért, csakis rá tartozik. Ez utóbbi dologgal Dukai Regina is egyet ért. Ugyanakkor azt gondolja, az óránkénti 150 ezer forint sokak esetében, mint például Sylvi, reális ár. Sokszor hallani, hogy nem fizetik ki a magyar modelleket a szerződések ellenére sem. Regina azt mondja, szerencsére neki nem volt még ilyen tapasztalata. Poénból jelentkezett a David Guetta által meghirdetett énekversenyre Dukai Regina, de azt álmában sem gondolta volna, hogy meg is nyeri. Pedig így történt, így május elején Londonban találkozik a világsztár dj.-vel, aki még egy bulijára is elviszi a magyar hírességet. Regina egyébként nemcsak énekével szeretné lenyűgözni Guettát, erre a nagy alkalomra ugyanis még egy saját ruhát is tervez. – Gondolta volna, hogy megnyeri a versenyt? – Be kell vallanom őszintén, úgy gondoltam, hogy a felvétel, amit készítettünk, nem sikerült jól. De jó poén volt, bár nem is igazán foglalkoztam vele utána. Ám egyszer csak a tesóm hívott, hogy egy közösségi portálon, ahol a verseny hivatalos oldala volt, kiírták, hogy én nyertem meg. Mi a nyereménye? – Május elején Londonban utazom egy barátnőmmel, ahol találkozom David Guettával, és egy bulijára is elmegyünk. Ugyan nem vagyok egy nagy bulizós, de az ő számait szeretem, éppen azért, mert énekelhetőek. Mivel készül a nagy napra? – Szeretnék egy saját tervezésű, Sugarbird ruhában találkozni vele, hogy mindenben különleges legyen az a nap. Kustánczi Lia szerint a magyar celebek esetében reális lehet a már emlegetett tarifa.