Üdvözlet Kedves Látogató! [ Regisztráció | Bejelentkezésrss

Premium WordPress Themes - AppThemes

Kastélyszállós baszásos hétvége II.

| Mya és Gina | 2011. február 28. hétfő

Hajnalban még Endre adott a pinámnak rendesen aztán hagyott aludni, kefélés közben még mondta, hogy holnap jön két barátja meg egy csajszi is velük, mit szólnék hozzá kérdezte. Nem vagyok kurva csak  a faszt szeretem nagyon, meg a pinát is, na ezen jót röhögtünk aztán alvás. Másnap reggel arra eszmélek, majdnem elélvezek egy csajjal álmodtam, hogy nyalja a puncimat, na de reggel mire kinyitom a szemem,  Zsu ott fekszik előttem és nyalja a puncimat, nagyon jó érzés volt, addig nyalt amíg el nem élveztem.

Folytatás…. ››

Kutyasétáltatás aztán szex

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Lenn voltunk a barátnőmmel Balatonon. Van egy Rottija , akit este elvittünk sétálni, mert ez  mindenhová magával cipeli azt a dögöt, nem mintha nem szeretném a kutyákat és ez a dög amúgy is egy szép példány, de hát minek elhozni mindenhová. Na mindegy is, nem ez a lények. Szóval levittük a kutyát sétálni a Balaton partra, mondta ha nincs senki legalább bemehet úszni egy kicsit a dög hogy lehűtse magát ebben a kánikulában, bár szerintem a víz sem hűsít most, annyira fel van melegedve. Lenn sétálunk a parton sehol senki a kutya be is ugrott egyből a vízbe, nagyon élvezte. Ahogy ott állunk és dumálunk, megjelent egy két pasi, nézik a kutyát, mi meg őket, kurva jól nézetek ki. Az egyik srác  szó szerint bámulta melleimet, miközben a másik srác  kérdezgette a barátnőmet a kutyáról , hány éves, hogy hívják, meg jaj de aranyos. Aztán egyszer csak felém fordul és mondja, hogy tetszenek a cicijeid, én meg ösztönösen vágom rá, hogy azt látom.

Folytatás…. ››

Kefélős bevásárlás

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Tikkasztó volt a kánikula, mikor rájöttem, hogy egy csöppnyi víz, vagy üdítő sincs otthon. Kaptam magam gyorsan felöltöztem és már indultam is, húztam egy laza miniszoknyát meg egy újatlan pólót, bugyi és melltartó nélkül persze, ebben a hőségben nem viselek el magamon ilyen felesleges ruhadarabokat. Bepattantam a kocsiba, gyorsan elhajtottam egy nagy multiba ott legalább van légkondi.   Sikerült megállnom a bejáratot közel szerencsére, nehogy sokat kelljen gyalogolnom véletlenül se. Szereztem egy bevásárlókocsit és irány a vizesblokk. Odaérve látom egy fiatal srác pakolja az ásványvizeket a polcra, sikerült jól szemügyre is vennem úgy hogy észre sem vette, csak mikor leszólítottam segítséget kérni. Nem mondom nagyon kis formás fenek volt és a többi testrésze is szemrevalónak tűnt.

Folytatás…. ››

Műfasszal a pinámba

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

tinipina-vibratorral

Tegnap ahogy a városban járkáltam az autómmal, elmentem egy szex bolt előtt. Talán 2 éve voltam bent még a régi barátommal, amikor vibrátort néztünk. Engem is izgatott a dolog, de csak az a típus ami élethű mása az eredetinek. Meg is vettünk egyet, amit még aznap ki is próbáltuk a kis puncikámban. Kiváncsiságból benéztem, hátha látok valami olyat, ami felcsigáz. Választékban nem volt hiány. Meg is találtam hamar a nekem valót. Most olyat vettem, amihez tartozott egy kisebb fasz, amit egyszerre a popsimba is tudok dugni. A boltból kimentem és azonnal elújságoltam Zsu-nak aki teljesen hülyének nézett, hogy ilyenekre költök. Nem baj – mondtam neki – majd ha gondolja kölcsön adom szívesen. Hazafelé már el is terveztem, hogy hogyan fogom vele meglepni Pétert amikor hazajön 3 nap múlva.

Műfasszal a pinámba

Torkos szopás

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Ma reggel csörgött a telefonom, és Péter hívott, hogy lenne-e kedvem elmenni vele cipőt venni. Igent mondtam, mivel nem kellett ma mennem sehova munka miatt. Megbeszéltük, hogy feljön értem, kávézunk és már megyünk is. Nem szoktam magamon sok piperét használni, így elég hamar elkészültem volna, ha zuhanyozás közben nem elevenedett volna fel bennem a múltkori kis hármas Péterrel és Lacival. Minél több részlet jelent meg előttem, annál jobban kezdtem magam simogatni a zuhanyból szerteágazó vízsugárral. A szabad kezemmel, hol a mellbimbómat, hol a csiklómat simogattam. Egyre hevesebben nyúltam újjaimmal a pinámba, és arra gondoltam hogy Péter méretes farka bassza a pinámat ismét.   Végszóra élveztem el, mert megszólalt az ajtó csengő. Magamhoz tértem, majd egy törülközőt magam köré tekerve nyitottam ajtót. Ott állt Péter, kicsit megszeppenve, hiszen nem számított ilyen kellemes fogadtatásra. Mondtam neki, hogy aki már megjárta a pinámat és a segglyukamat, és a farka már a számban is volt, azelőtt minek játszam meg kis ártatlankát. Hellyel kínáltam a nappaliban, majd rohantam a konyhába, hogy feltegyem a kávét. A kotyogós kávéfőző szétszedése nem mindig nőies feladat, így Pétert kellett segítségül hívnom, aki segítőkészen ott termett. Ahogy két kezével próbálta szét csavarni, feszes pólóján keresztül szinte kidudorodtak az izmai. Ismét vágyat éreztem arra, hogy szembe nézzek azzal a méretes fallosszal, így a sikerre való tekintettel  letérdeltem Péter előtt, és kicsomagoltam a már amúgy is merevedő farkát. Szinte kívántam, hogy tövig a számban érezzem, hogy a torkomat masszírozza. Annyira jól sikerült, hogy enyhe öklendezés közepette próbáltam  a faszt kezelgetni. Péternek ez nagyon tetszett, így a hajamat megmarkolva erőszakolta ismét mélyebbre a torkomig. Már a nyálam is folyt le az arcomon, de tetszett, ahogy a számba erőszakolja. Felvettem a kis kurva szerepet, és durván a kezembe megmarkolva vertem a makkot. Kicsit le is köptem, hogy a nyálamtól még csúszósabb legyen, hisz nem fájdalmat akartam okozni.  Majd ismét a számba vettem, egyre mélyebbre. Úgy szoptam a fszt, mint valami gép. Az öklendezéstől már a könnyem is kicsordult, és egybe folyt a nyálammal. Mikor éreztem, hogy Péter el fog élvezni, A számból kivéve a szemem felé tartva nagyon gyorsan vertem a farkát míg meg nem érkezett a geci. A hajamat és az arcomat szinte beterítette a kilövellt ondó, amit a nyelvemmel próbáltam saját magamról lenyalni. A fasz csak úgy lüktetett a markomban. Az utolsó pár csepp gecit a számba kapva próbáltam kiszívni. Meg is mutattam Péternek, hogy a szám tele van a fimon gecijével, ami neki borzasztóan tetszett. Még amit talált a hajamon, ujjaival összeszedte, majd a számba tette. Olyan hangosan nyeltem le, mintha ez lenne az éltető nedű. Aztán sikerült aznap cipőt is vennünk, így mindenkinek jól sikerült a napja.

More here:
Torkos szopás

Tuti duo – 2 fasz egy pina

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem vagyok egy szívbajos kislány, és ha úgy érzem, akkor egyedül is nekiindulok az éjszakának. Ez most sem történt másképpen. Sajnos egy barinőm sem ért rá, így egyedül ültem taxiba. A discó bejáratánál már kinéztem magamnak egy srácot, de mint később kiderült nem volt egyedül, Ez nálam nem jelent problémát, abban az esetben, ha a lány is szimpatizál velem, de sajnos most nem így történt. Rögtön a pulthoz siettem, hogy kikérjem elsőm baccardimat. Ettől általában már behangolom magam az éjszakára. Persze mondanom sem kell, hogy miközben ittam, már zúdultak rám az ajánlatok illetve  a unottabbnál unottabb felajánlkozó szövegek. Ezzel semmi baj nem lenne, ha egy szimpatikus megnyerő külsejű fiú teszi.   Nem kellett sokat várnom, hiszen az utolsó kortynál meg is jelent egy szép szemű próbálkozó. Béna volt, de elnéztem neki, mert volt benne valami amitől a bugyim szinte kezdett nedvesedni. A ráadás akkor jött, amikor bemutatott a barátjának. Na ez már betett. Ott ültem a bárszéken, két olyan faszival, akikről álmodoznak a most pelyhedző pinájú kis csajok. Szinte vártam már azt a kérdést, hogy „menjünk egy csöndesebb helyre ?” Próbáltam magam türtőztetni és nem azt mutatni, hogy most egyszerre mind a kettőtök faszát akarom érezni a pinámba. Félre vonultunk egy csöndesebb helyre, ahol a zene már nem annyira volt hangos, de még az ütem érezhető volt. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik szempárral szemezzek, nehogy megsértődjön a másik. Péter és Laci szerintem tudták nagyon jól, hogy a fűzésen már rég túl vannak, de biztosra akartak menni. Közben a sok alkoholtól pisilhetnékem támadt, ezért szóltam, hogy 2 percre magukra hagynám, Ezt ők nem engedték, inkább úgy döntöttek elkisérnek a mellékhelység bejáratáig. Az ajtón belépve éreztem, hogy valaki szorosan jön utánam. Még hogy jött? Jöttek. Ezzel akkor szembesültem, amikor a szeparált részbe bementem, megfordultam és Péter és Laci ott állt velem szembe. Innentől elvesztettem minden önuralmamat, mert azok a csókok, amikkel egyre beljebb unszoltak a wc csésze fel, szinte vissza utasíthatatlan volt. Az ajtó kattanása jelentette, hogy biztonságban vagyunk. Péter elölről csókolgatta a melleimet, Laci hátul a popsimat csókolgatta. Nekem csak kapaszkodnom kellett a két faszba, melyről nem tudtam megállapítani, hogy melyik nagyobb. Tudtam, hogy ma jól meg fognak baszni, de azt csak sejthettem, hogy a segglukamat is igénybe fogják venni. Nem bírtam tovább és látni de legfőképpen érezni akartam a számban a két faszt. Nem csalódtam. Egyikről a másikra cuppantam. Míg az egyiket vertem a kezemmel, a másikat szívtam a számban. A pinám annyira nedves volt, hogy Péter fasza, szinte akadálytalanul hatolt belém. Laci ujjait éreztem a popsimban, amit próbált a faszához mérten befogadásra alkalmas állapotba tágítani. Péter nyakába kapaszkodva, lábammal combjait átkarolva próbáltam megkönnyíteni Laci hatalmas farkának a bejutást a végbélnyílásomba. Az érzés szinte kimondhatatlanul jó volt. Elélveztem miközben körmeimmel végighasítottam Péter hátán. Mindketten tömtek, csak a szám volt szabad. Csere volt, így most Laci nyakában vonaglottam. A két fasz ugyanaz a méret lehetett, mivel a popsim luka meg sem érezte a különbséget. Péter nem tudta vissza tartani, így a seggembe élvezett. Éreztem ahogy hatalmas fasza lüktetve feszíti a már amúgy is tág segglukamat

More:
Tuti duo – 2 fasz egy pina

Szex on the beach – Parti kúrás

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Felhívtam csütörtökön rég nem látott Zsu barátnőmet, hogy mit szólna, ha eltöltenénk egy kellemes hétvégét lent balatonon. Zsu nagyon megörült az ötletnek, mivel férjével Zsolttal már régóta tervezték azt, hogy bevesznek harmadiknak egy jó kis szexpartira. A nyaraló vízparti volt, így a hosszú utat egy kellemes fürdőzés követte. Zsolt felsőteste illetve feszes fürdőnadrágjában kidomborodó farka erősen benedvesítette a kis pinámat. Nem beszélve Zsu csodálatos testétől, aki szinte pornó filmbe illő igazi mellekkel rendelkezik. A fürdőzést kis könnyű italozás követte. Kedvelem a régi retro zenét, így amint megszólalt a cool and the gang, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy ne táncoljak Zsuval. Mindketten kis mini szoknyát vettünk fel, így egymás combját a másik pinájához nyomva lejtettünk erotikus táncot. Majd ezt követte egy kellemes nyelves csók, amitől úgy éreztem, hogy itt már csak egy fasz hiányzik. Nem is kellett sokat várnom, hiszen Zsolti ott termett a hátam mögött. Zsu egyre lejjebb csókolgatta testemet, míg éreztem, hogy Zsolti a melleimet masszírozza. A legnagyobb élvezetet Zsu nyelvei okozták, amikor a bugyimat félrehúzva csiklómat izgatta. Bal kezemmel Zsu fejét próbáltam minél erősebben a puncimhoz nyomni, bal kezemmel hátra nyúlva Zsolt méretes faszát markolgattam. Akkorát élveztem, hogy a lábaim szinte bele remegtek. Ezt kihasználva Zsolt a fűbe terített le mint egy gumibabát, majd lábaimat a vállára téve nyomta belém méretes falloszát. Zsu sem volt rest, és a számra ülve ajánlotta fel nyalásra finom pináját. Nyelvemmel simogattam csiklóját, párszor telibe nyaltam, majd, mint egy kisebb farok nyomtam egy kisebb farok nyomtam egyre mélyebbre forró puncijába. A mozgásba Zsolt segített, mert akkorákat lökött lucskos pinámba, hogy a nyelvemet csak Zsu pinájába kellett tartanom.  Úgy látszik Zsoltnak nem tudta tovább magát türtőztetni, mert akkorát elévezett, hogy szinte magamban éreztem ahogy a gecit szétlőveli. A farkán lévő duzzadt ereket meg tudtam volna számolni, ahogy ütemesen feszíti szét gátjaimat. Zsuval nem értük be ennyivel, ezért Zsolt elé térdelve nyaldostuk le a puncim nedvével összekeveredett gecit Zsolt farkáról. Hogy biztosak legyünk az ízekben, Zsuval egymás száját nyalva bizonyosodtunk meg ennek valóságáról. Ez Zsoltot annyira felizgatta, hogy ismét merevedő farkát kellett a szánkba venni. Zsu négykézlábra ereszkedve tolatott Zsolt farkára, elzárva előlem az utat a makk nyalogatásától. Hanyatt fekve így közelebb kerültem a puncihoz illetve Zsolt zacskójához, amit felváltva tudtam nyelvemmel simogatni. Most láttam is azokat a vastag ereket, amik előzőleg az én pinám méreteit feszegette. Híitelen Zsolt felpattant és Zsuval egyszerre kerültünk a fasz végéhez. Tátott szájjal vártuk a nedűt, ami szinte végig csorgott szemöldökünktől az állunkig. A forróság szinte ütemesen terítette be arcunkat, és nem győztük egymásról nyalni Zsuval. A szánk szinte már egymáshoz ragadt így a szánkba felgyülemlett nyállal oldottuk a finom geci hatását.   Felejthetetlen hétvége volt, párszor megismételtük a partit, és megbeszéltük, hogy amint lehetőségünk nyílik rá, össze tesszük amink van.

Link:
Szex on the beach – Parti kúrás

Egy felejthetetlen éjszaka

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

…a két lány izgatottan készűlt az esti partira. Tétje volt. Az egyik szokásától eltérően szervezkedett barátnője háta mögött, vakrandit beszélt meg pasija haverjával, hátha kicsit felpezsdül az élet Mya körül, akinek aznap volt a szülinapja, és titokban reménykedett abban is, hogy a mai éjjel neki is tartogat valami izgatót.   Az utcára lépve lágyan simogatta a könnyü nyári szellö a két lány izgalomtól felhevült testét, végigbarangolva a sokat sejtető domborulataikat az áttetsző, alig valamit takaró ruháik alatt. Megérintette őket valami túlfűtött izgalom ahogy kiléptek a korai esti sötétségbe. Belépve a zsúfolt pub-ba keresni kezdték a rájuk várakozókat, ahogy haladtak egyre beljebb a tömegben, forró lehelleteket érezve nyakukon, izmos  testeket megérintve az izgalom egyre fokozódott a két lányban. Felpillantva a sokaságban két csillogó szempár rögtön rájuk szegeződött, és fogva tartotta öket egy pillanatra. Evelint egy kéz szinte kissé erőszakosan karon ragadta, a következő pillanatban már barátja ölében találta magát. Mya a másik fiú tekintetének fogságában szinte lángragyúlva állt és érezte ahogy a pillantások levetkőztetik. Az este gyorsan telt, egy- két ital, könnyed felületes beszélgetés, miközben Myáék a kezdeti kis puha csókok  után egyre inkább egymásba melegedtek. Mya érezte, hogy a vágy egyre inkább hatalmába keríti, a mellette ülő is megérezhette ezt és határozott mozdulatokkal simogatni kezdte a combját egyre feljebb es feljebb. Rájött, ami annyira feltüzelte az est folyamán a véletetlen érintések nagyon is céltudatosak voltak. Az Ő keze is kalandozni indult, az asztal takarásában becsúsztatta kezét Dávid nadrágjába és a kemény farkat ritmusosan simogatni kezdte. Nem maradt eredmény nélkül munkája. A felfokozott hangulatban ugy döntöttek, hogy a partit Dávid lakásán folytatják…   …mikor végre megérkezett a taxi sietve mindannyian benyomultak a hátsó ülésre. A hely elég szűkösnek bizonyult volna más esetben, így azonban a lányok mintegy trónuson, királyi kényelemben a fiúk ölében helyezkedtek el. A négy test szinte egyként mozdult minden egyes döccenésre. Félrecsúszott ruháktól, a szabadon- mintegy érintésre kínálkozó csupasz comboktól és hajlatoktól- tovább nőtt , az amúgy is felfokozott hangulat. Senki nem tudta, hogy melyik test, kihez tartozik, szinte minden és mindenki felfedező útra indult az autó félhomályában.a lányok egy perce sem tudtak nyugodtan ülni, folyamatos ficánkolásuk nem is maradt eredmény nélkül, a vágyakozástól a két kemény farok egyre követelőzőbbnek bizonyult és félreérthetetlenül döfködték a félrecsúszott parányi bugyik mellett a vágytól nedves puncikat. Egy egy elnyomott kéjes sóhajtásnál a sofőr cinkosan a tükörbe pillantva, vágytól égve, szinte irigykedve törölgette gyöngyöző homlokát. A hosszú út egy pillanatnak tűnt. Mya ágaskodó mellbimbókkal, zilált fürtökkel segítette ki barátnőjét a hátsó ülés fülledt szorításából. Összesimulva, ringatózó csípővel megindultak előre a lakás felé. A formás fenekek sokat ígérően hívogatták a fiúkat ígéretet téve az eddigi csak kis bemelegítés volt az est hátralévő részére. A látványától még inkább felajzva követte őket a beteljesüléstől hajtva David és Mark, tudták minden várakozásukat felülmúlja az est hátralevő része… A lakásba érve, már szabadon, a vágytól hajtva azonnal egymás testének estek. Mya gátlások nélkül céltudatosan, ismerve Dávid gyenge pontját azonnal a nadrágban ágaskodó farka után nyúlt, keményen megmarkolta és  a fotelba kényszerítette, majd kacéran széttett combokkal elé térdelt és apró harapásokkal a farkát kezdte birtokba venni. Végigborította apró nyálas csókokkal a hegyétől a tövéig, ahol vadul szopni kezdte a golyókat. Az, az izgalomtól ritmusosan, időnként megrándult. Dávid a kéjtől megvadulva erősen megmarkolta Mya haját, fejét keményen tartva, hátrahúzta és izzó farkát a forró szájába nyomta tövig, majd újra és újra ritmusosan mozgatva egyre lejjebb nyomta. Az ajkak bilincsként szorosan ölelték ezzel még nagyobbá téve élvezetét. E-közben Evelin sem tétlenkedett, bár ott Márk bizonyult kezdeményezőbbnek. miközben nyelvével a minden érintésre hegyesebben álló bimbók majd ledöfték a felajzott fiú sűrű szőrrel borított mellkasát, az lágyan, a nedves puncit kezdte birtokba venni. Ujjai követelőzően simogatták a csupasz muffot, érezve a forróságát és sikamlósságát,egyre beljebb nyomva az izgatott ujjakat. Evelin lábait terpeszbe téve élvezte az ujjak céltudatosságát, amelyek már a segget is birtokba kívánták venni. Márk jobb kezével keményen markolta és egy durva mozdulattal letépte hosszú combjáról a harisnyatartót. a gyönyörtől sikítva a szekrények támaszkodott, – pont szemközt a másik párral és kéjesen figyelte, ahogy barátnője szopja Dávidot- és egyik lábát az ágyra tévő még jobban magába engedte a fiút. Kezével megragadta az ágaskodó dákót és  puncijához nyomta várva, hogy a méretes szerszám végre birtokba vegye. az könnyen csúszott a felajzott lányba, aki egyre nagyobb izgalommal figyelte ahogy a Dávid beleveri farkát barátnője arcába, és mellei közé, vágytól vezérelve átvette az irányítást és a odahajolva, miközben Márk farka dolgozott rajta keményen, nyaldosni kezdte a gecivel beborított mellbimbókat. Az izzadtsággal keveredett kesernyés nedűt minden csepjét élvezettel nyaldosta barátnője melléről, aki ezt hangos nyögésekkel hálálta meg és tovább fokozta mindenkiben a tomboló vágyat. a felhevült testen Mya nyelve követve a geci áradatát lassan végig a megfeszülő izmos hasán át egészen az izgalom hevétől csöpögő pinájáig. itt elidőzve, érzékien nyaldosni kezdte,majd hirtelen ötlettől vezérelve durván tövig nyomta a nyelvét a hívogató forró katlanba. az élvezettől síkítva Evelin szinte könyörögve nyomta csípőjét a folytatásért. Közben Dávidban újra feltámadt a vágy, és  a látványnak teljesen átadva magát farkát keményen markolva ütemesen verni kezdte. Szájával Evelin combját kezdte harapdálni és Mya nyelvével összekapcsolódva bebarangolták a  telhetetlen pinát… Márk hátulról érkező erőteljes lökései és Evelin pinájának nyaldosása a csúcsra juttatta Myát és hangos sikítással adott hangot a kielégült vágyának. Ezt megérezve mindkét fiú gátlások nélkül utat adva ösztöneiknek csak önmagukra figyelve élvezni kezdtek. Márk fasza Mya lucskos pináját telebaszta, és a gejzír csorgott végig az alélt lány combján is. Eközben Dávid végre elérve célját, a gyönyörtől önkívületben lévő Evelin, nyáltól és a korábbi gecitől csatakos seggét egy mozdulattal, az újra keményen álló farkára húzta és hatalmasat élvezve önelégült mosollyal az arcán dőlt hátra… vége

Go here to read the rest:
Egy felejthetetlen éjszaka

Reggeli szopás

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Tegnap egész nap a városban volt dolgom, jártam egyik ügyféltől a másikig. Máskor 1 hét alatt teszem meg ezt a mennyiségű utat, de most a szabadságok miatt kénytelen voltam. Este hulla fáradtan feküdtem be az ágyba Péter mellé. Kívántam a baszást, de annyi erőm nem volt, hogy a kezem megmozdítsam.  Éreztem, hogy ezt Ő kicsit zokon veszi, de megígértem neki, hogy másnap kárpótolom. Szinte 2 perc alatt elaludtam. Álmomban egy aerobic edzésen voltam. Mindenféle nyakatekert mozdulatokat végeztettek velünk. Páros gyakorlat következett, amikor a páromnak rám ülve kellett súlyt emelgetnie. Ez egyre kellemetlenebbül érinthetett, mert erre felébredtem. Szemeimet kinyitottam, és meglepetésemre Péter ült rajtam úgy, hogy egyik kezével a melleimet markolgatta, a másikkal hatalmas faszát kezelgette. Megmarkoltam alulról a zacskóját és finom mozdulatokkal masszíroztam.  Ujjaimat benyálaztam, és fényesre duzzadt makkját kezdtem simogatni. Szinte szembe néztem hatalmas mereven álló faszával. Nem kellett sokáig várnom a forró gecire, ami szinte az egész arcomat betakarta. Éreztem ahogy a homlokomtól egészen az államig elönti a forró sperma. Nem hagytam kárba veszni egyetlen egy cseppét sem, így számba vettem a még ritmikusan lüktető falloszt. Amit csak lehetett kiszívtam belőle.

Read the original:
Reggeli szopás

Pinanyalás a kapualjban

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Ginát az interneten keresztül ismertem, méghozzá az iwiwen keresztül kezdtünk egymással beszélgetni. Levelei alapján, egy kedves, aranyos és nem utolsó sorban bevállalósnak írta le magát.  Leírta pár történetét, amitől párszor én is izgalomba jöttem.  Már nagyon vártam, hogy végre személyesen is megismerhessem. Megbeszéltünk egy találkát a városban. Az általa elküldött képek alapján, nem volt nehéz felismerni. Élőben sokkal izgalmasabbak voltak szemei, és kicsit vastagabb ajkai eszembe juttatták punci nyalásos történeteit. Mosolya nagyon édes és kacér volt. Egy lenge blúz, egy kockás miniszoknya és egy magasított szandál volt rajta. Így már nem volt nehéz elhinnem azokat az élményeket, amiktől elengedhetetlen vágyat éreztem arra, hogy ujjaimmal nedves puncimba dugdossam. Elindultunk a legközelebbi kis kávézóba, ahol kibeszéltük ismét élményeinket, vágyainkat. Nagyon egymásra tudtunk hangolódni, szinte be tudtuk volna fejezni egymás gondolatait. Néha-néha sikerült kezeinkkel egymást megérinteni, úgy viselkedtünk mint egy kapcsolat kezdetén járó pár. Az izgalom egyre fokozódott, így jobbnak láttuk, ha elindulunk egy kis sétára a főutcán.   Pillanatok alatt eljutottunk az utca végére, ahonnan több felé ágazó kis utcák adtak lehetőséget a további sétára. Szinte egyszerre döntöttünk a legszűkebb és legsötétebb sikátoros utca mellett. A téma természetesen a szex volt. Figyelmem egyre jobban az izgató szájára irányult, nehéz volt már a szavakra figyelmem, miközben arról ábrándoztam, hogy ajkaival a csiklómat simogatja. Valamit tennem kellett. Elérkeztünk egy nagy kapualjba, ami egy sötét lépcsőházba vezetett. Megfogtam a karját, és szinte berántottam magammal. Szerencsémre egy pincébe vezető lépcső is volt, ahol falnak támasztva lesmároltam Ginát. Vastag ajkait a vágytól szinte harapdálni kezdtem, amit Ő szintén viszonzott. Hallottam, ahogy suttogva adja tudtomra, hogy Ő már nagyon várta ezt a pillanatot. Hírtelen átvette az irányítást, és most én voltam a falnak dőlve. Kezeivel benyúlt a blúzom alá, és a melleimet simogatta. Egyre lejjebb csúszott, míg el nem érte a combjaimat, amit a már félig felcsúszott szoknyám tett szabaddá. Tudta, hogy imádom, ha a belül csókolgat, és a kis picsa ezt nagyon jól csinálta. Addig, míg el nem ért a már nedves pinámtól átázott bugyimig. Hírtelen félrehúzta, majd szinte bekapta a csiklómat. Az egyik lábamat fel tudtam tenni egy mellettünk álló láda félére, így szabad utat adva nyelvének, hogy azt a pinámba nyomja. Vastag ajkai szinte rátapadtak a pinámra, mint egy légzár. Éreztem, ahogy nyelve egyre mélyebbre hatol a pinámba. Ez nem volt neki elég, mert ujjait kezdte belém nyomni, miközben egyre ütemesebben nyalta duzzadt csiklómat. Kurva nagyot élveztem, a lábam szinte bele remegett. Magamhoz húztam az ajkait, érezni akartam a pinám nedvét forró ajkain. A nyelvemet átdugva a szájába próbáltam kinyalni minden cseppet.  Blúzát kigombolva jutottam el szép kerek melleihez. A bimbó hegyesre duzzadt, amit óvatosan számba véve szoptam. Az egyik kezemmel a szoknyája alól felnyúlva simogattam bugyiját. Éreztem, hogy puncija már félig kint volt, így apró mozdulattal azt félre húzva teljesen tudtam finoman simogatni a már szinte lucskos pinát. Marokra fogtam, hogy három ujjam vége, már bent volt a kitágult pinába,és apró rezgő mozdulattal izgattam. Nagyon édesen nyögött, és szinte kezével nyomta beljebb ujjaimat a pinájába. Szoknyáját teljesen felhatva buktam a lába közé. A nyelvemet szinte akadály nélkül tudtam bedugni a punciba, úgy, hogy ujjaim még mindig bent voltak. Egyre ütemesebben húzogattam ki-be az ujjaimat, úgy hogy néha úgy éreztem, hogy csuklóig be tudnám nyomni a kezemet. Csak a hüvelykujjam nem volt bent a pinában. Gina édes nyögések mellett  élvezett el. Levezetés képen most Ő nyalta le a számról lecsurgó nedvet. Ajkai úgy tapadtak a számra, ahogy a pinámra. Egymásra mosolyogtunk, és apró csókokkal zártuk a mi kis leszbi partynkat.

See the original post here:
Pinanyalás a kapualjban

Országúti szopás

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Felhívott Zsu, hogy a munkámból adódóan segítsek nekik pár dologban lent a nyaralójukban. Szívesen mondtam nekik igent, hiszen közel állnak a szívemhez.  Ha velük beszélek, mindig arra a kellemesen eltöltött hétvégre gondolok, amit, hármasban töltöttem el velük. Zsu finom puncija és Zsolt farka okozott akkor felejthetetlen élményt. Aznap nem volt a munkahelyemen sok dolog, így Zsolt jött értem, hogy lemenjünk Balatonra. Sajnos Zsu nem tudott jönni, így kettesben indultunk neki az útnak, de felhívott és megkért arra, hogy akármi is fog közöttünk történni, arról mindenképpen tudni akar, hátha lesz egy kis szünete, amikor félre tud vonulni maszturbálni. Sokszor felemlegettük a már említett hétvégét, és ez még jobban felerősítette bennem azt a vágyat, hogy ismét átéljem velük a kéj gyönyöreit. Ahogy ültem az anyós ülésen éreztem, hogy elönt a forróság és a pinám szinte átnedvesedett. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzek Zsolt lába közé. Örömmel tapasztaltam, hogy a beszélgetés témájából adódóan egyre nagyobb domb keletkezik, ami álló farkának a merevedését jelentette. Nem bírtam magammal és autópálya révén, biztonságosnak éreztem ahhoz az időt, hogy behajoljak az ölébe. Zsolt nem ellenkezett, így elég hamar kiszabadítottam az álló faszát. Jó érzés volt ismét a számban tudni, nyelvemmel simogatni duzzadt makkját. Tudtam, hogy szereti, ha ujjaimmal finoman körbe-körbe simogatom, ezt apró kis nyögésekkel igazolta. Magammal is kellett foglalkoznom, így a másik kezemmel magam alá nyúlva a nedves csiklómat masszírozgattam. A számban a fasszal nem érdekelt, hogy a mellettünk elhaladó autók dudaszóval nyilvánították ki tetszésüket, amiért szoknyából kilátszó popsim a jobb első ülés ablakában premier plán látszódott. Zsolt fasza egyre jobban duzzadt a számba és gyorsabb nyögéseivel jelezte, hogy neki most lesz csak igazán jó. Így is történt, olyan erővel spriccelt a számba, hogy a szájpadlásom és a torkom szinte zuhatagként kapta a forró gecit. Azonnal nyelni kezdtem, nehogy a számból kifolyjon. Egyrészt szerettem volna minden cseppjét kiszívni, másrészt nem akartam vele összekenni se a ruháját se az autót. Azt mondanom sem kell, hogy magammal is sikerült végeznem, így Zsolttal nagyjából egy időben sikerült elélveznem. Zsu-t azonnal fel is hívtam még út közben, és elmeséltem neki a történteket. Őt is nagyon felizgatta a történet, így el is indult a kuckába egy kis csikló simogatásra.       

More:
Országúti szopás

Szexorgia: perverz szopatás seggbe szájba pisi

| Mya és Gina | 2011. február 27. vasárnap

Kártyapartira hívtak meg Zsu –ék csütörtökön. Szeretek játszani, de nagyon nem szeretek veszteni. Kedvenc játékom a canasta, mivel ott párban lehet játszani.  Mulatságosak szoktak lenni az ilyen esték. Leggyakoribb felállás, amikor a fiúk együtt és a lányok együtt játszanak egymás ellen. Mivel párom nem lévén, kérdéses volt, hogy ki lesz a negyedik játékos.   Zsu szokásához híven, nagyon kedvesen fogadott, és lengén. Egybe részes ruha volt rajta, ami tulajdonképpen semmit nem takart, hiszen teljesen lyukas volt, mint egy harisnya. Feszült rajta, így a melle és a púpos fenekét tökéletesen kiemelte. Zsolt azért szolidabban de sármosan volt felöltözve, neki mindig is jól állt a térd nadrág és a galléros póló. Édességgel és itallal kínáltak majd mondták, hogy Zsolt játék partnere aki egy fiú, kicsit később jön. Ez abszolúte nem volt baj, legalább Zsu-val ki tudtuk beszélni töviről hegyire a szex minden rejtelmeit. Csöngettek. Gergő, Zsolt régi jó barátja, aki szintén szingliként éli minden napjait. Nem tudom, hogy Zsuék mennyit meséltek rólam neki, de az biztos, hogy a kezdetektől kezdve kacérkodtunk egymással. Szeretem a fekete hajú férfiakat barna szemű fiukat, áramlik belőlük a férfiasság. Gergőnél  már akkor éreztem, hogy az előjátékra nem is lesz szükség. A parti fergeteges hangulatban telt, külön kis szabályokat vezettünk be az italozásra. Mondanom sem kell, hogy a lányok leitatásáról szólt. Bejött nekik. A végén a lapokat csak kb-ra tudtam felismerni, így nem volt nehéz Zsu-val vesztenünk. Aztán a kártyázás egy keméyn erotikus tánc mulatságba ment át. Ekkor kezdtek az események felpörögni olya annyira, hogy a fiúk péniszét már rég Zsu-val együtt felváltva szoptuk. Nem maradhatott el a jó öreg leszbi jelenetünk Zsu-val sem, amikor fekve 69-es pózban nyaltuk egymás elég nedves és forró punciját. A fiuk ezt úgy használták ki, hogy teletömték farkukkal a pinánkat. Volt hogy kivették, cseréltek és nyalatták le velünk a péniszükről a nedvet. A ráadás csak ezután következett, amikor bevonultunk a fürdőszobába. A hatalmas kádban kényelmesen elfértünk mind a négyen. A szopás itt folytatódott. Zsu megfogta a fejem, és odahúzott a szájához. Zsolt közvetlen a szemünk előtt verte a farkát. Nyitott szájjal és a zacskóját markolászva vártuk a geci zuhatagot. Meglepetésünkre nem a sperma jött, hanem sokkal nagyobb sugárba és mennyiségbe a pisi. Zsolt telepisilte a szánkat majd végig a testünket. Nem győztünk folyamatosan nyelni. Majd jött Gergő, aki szintén megtette velünk ugyanezt. Ez teljesen új volt a számomra, bár gondolatban más sokszor megtörtént. Folyt végig rajtunk a meleg nedű. Ezt nem hagyhattuk annyiban, így Zsoltot belefektettük a kádba, Zsu az arca fölé guggolt én pedig a farka fölé. Izgatni kellett magamat elég hevesen, hogy rá tudjak csurgatni én is az álló farkára. Az ő arcát is elöntötte Zsu pisije. Beleültem a farkába és addig ugráltam rajta, amíg belém nem élvezett. Ahogy felálltam már jött is Zsu, hogy kinyalja belőlem a gecit. Közben Gergő sem volt rest, Zsu-t  hátulról kurta. Zsu sikítozott, és körmét az élvezettől a combomba vájta, de nem érdekelt, mert így jutatott a csúcsra. Hatalmasat élveztem. Ráhajoltam Zsu hátára, hogy segítsek Gergőnek az elélvezéshez. Ekkor láttam, hogy Zsu seggébe van Gergő fallosza. Kérte, hogy pisiljek Zsu hátára, aki közben Zsolt faszát szopta. Rajtam nem múlt. Elkezdtem magam hevesen izgatni, míg telibe nem pisiltem Zsu popsiját és Gergő farkát. Erre Gergő hatalmasat élvezett, fele a seggbe és a másik fele rá. Végre eljött az én időm, és miután megtisztítottam Gergő farkát, Zsu kitágult segglyukába dugtam a nyelvem, és szívtam ki belőle a pisivel keveredett meleg gecit. Azt hiszem ez már perverznek számít, de akárki akármit mond, kurva jó volt!       

Originally posted here:
Szexorgia: perverz szopatás seggbe szájba pisi

A sikosítók meggyilkolják a spermáidat!

| orális szex, sikosító, sperma, szex | 2010. június 1. kedd

Azok a párok, akik éppen családot terveznek, jobb, ha odafigyelnek, milyen síkosítót használnak, mivel a legújabb kutatások szerint nagy részük csökkenti a spermiumok mozgékonyságát – számolt be a Medheadlines. A legtöbb kereskedelmi forgalomban lévő síkosító méregként hat a spermiumokra, és azoknak a pároknak, akik éppen gyermeknemzésen gondolkodnak, körültekintően kell választaniuk- állítja DR. William H. Kutteh, a Tenessee Egyetem endokrinológusa.
A kutatási eredmények segítséget jelenthetnek azoknak a pároknak, akinek problémájuk van a teherbeeséssel. Sokan azért nem mennek el orvoshoz, mert nem tudják kifizetni a lombikkezelés költségét, pedig gyakran elég egy kis olaj csere. Ha a spermium nem mozog elég gyorsan, az befolyással van a termékenységre. A spermának át kell haladnia a vaginán, a méhnyak nyálkahártyáján át egészen a petevezetékig. Bármi, ami csökkenti a spermiumok mozgékonyságát, csökkenti a terhesség esélyét. A spermiumok mindössze 48-72 órát élnek. A kísérletekhez öt férfi, akiknek spermium-gyorsasága több mint 65 százalékos volt, adott spermát. A síkosítók spermium-gyorsaságra gyakorolt hatását 1, 15, 30 és 60 perc elteltével vizsgálták. Ez egyik termék használata esetében fennmaradt a 65 százalékos mozgékonyság, ugyanakkor a legtöbb terméknél 10, sőt, soknál 0 százalékosra lassította.
Ígéretes kísérleti eredmények
Kutteh több mint egy évtizeddel ezelőtt figyelt fel a síkosítók spermiumokra gyakorolt hatására. Azok a párok, akik éppen termékenység-fokozó terápián vesznek részt, gyakran használnak különféle síkosítókat, mivel a terápia során alkalmazott gyógyszerek hüvelyi szárazságot okoznak. A Kutteh és munkatársai által kifejlesztett új síkosító könnyű ásványi olajokat, E vitamint és glycerolt tartalmaz, mely védi a spermiumot a pH változástól és más, a termékenységet csökkentő behatásoktól.
Több szakember szerint is ígéretes jövő előtt áll az új síkosító, annál is inkább, hogy a kísérleti eredmények bebizonyították, valóban nem befolyásolja a spermiumok gyorsaságát az aktus utáni első órában. Természetesen további kutatások szükségesek ahhoz, hogy ezt az idő- intervallumot 72 órára sikerüljön kitolni. Addig is azt tanácsolják a gyermekre vágyó pároknak, hogy, ne csökkentsék a spermiumok és a petesejt találkozásának esélyét, s amennyiben lehetséges, kerüljék a “spermagyilkos” síkosítók használatát.

  • wpid-juliasmess.jpg

    Júlia arca olyan lett

    Hirdető: - 2012. május 14. hétfő - 0 Hozzászólás

    Tisztára lespriccelte valami faszi. És hát a mellét is!de a moderálás jogát fenntartom. Nem nagyon szoktam hozzászólást törölni, csak ha valaki tén...

  • wpid-vibratorok.jpg

    Vibrátor

    Hirdető: - 2012. május 14. hétfő - 0 Hozzászólás

    A szexuális tárgyak az emberek fantáziája szerint alakultak, így a vibrátor sem állt meg ott, hogy pusztán rezgő fallosz legyen, készítettek vele dug...

  • wpid-lily9.jpg

    Cellatárs

    Hirdető: - 2012. május 14. hétfő - 0 Hozzászólás

    Hát, gondolom sokan álmodoznak ilyenről "odabent". Viszont tudjátok mit? Idekint is sokan álmodoznak ilyenről...de a moderálás jogát fenntartom. Nem na...

  • wpid-jesserogers02.jpg

    .Jesse Rogers

    Hirdető: - 2012. május 14. hétfő - 0 Hozzászólás

    Aki esetleg nem olvas kommenteket, Jesse többek mellett ezt mondta a Twitterén1: "I'm reallyyyy liking getting butt fucked..."VIA1Helyesbítés kommentben.de ...

  • wpid-lab-fetis.jpg

    Lábimádat – lábfétis

    Hirdető: - 2012. május 14. hétfő - 0 Hozzászólás

    A lábfetisizmusnak, angolosan a foot fetishnek más fétisekhez hasonlóan számtalan alfaja van. Vannak akik a láb bizonyos részeire gerjednek, a lábujja...

Fotós – Modell Magazin

Erotikmarket

Élő szex