See more here:
Giana Taylor – Lusty Leisure

Aki látta a videót, az kissé betegesnek titulálta, hiszen mutatja Lindsay-t szeretkezés közben nyíltan.
Üdvözlet Kedves Látogató! [ Regisztráció | Bejelentkezés ]
Mindig is felizgatott az ha valakiket élőben látok dugni. Néztem pár pornó filmet, arra masztizni nagyon jó, de az igazi még is csak az, amikor élőben látsz egy jó kiadós baszást.Talán azért is, mert ilyenkor ha van kedvem, be is szállhatok. Látni más farkát, ahogy egy pinába egyre mélyebben behatol, és látni az arcokat, amik szinte feledtetik a hétköznap gyötrelmeit. Gondoltam Pétert ráveszem egy ilyen dologra.Nem kellett sokat győzködnöm, elsőre igent mondott. Már csak azt kellett kitalálni, hogy hogyan valósítsuk meg. Felhívtam Zsu barátnőmet, hátha belemennének egy közös kis buliba. A lottón nincs szerencsém, de ebben úgy néz ki igen. Mint kiderült, annak idején ők is részt akartak venni hasonló élményben, de nem találtak erre megfelelő párt. Hát itt az alkalom, mondtam örömmel. Megbeszéltük, hogy este átmegyünk hozzájuk kis iszogatásra, aztán a továbbiakat hagyjuk a maguk medrében folyni. Időben érkeztünk, Zsu már szexis ruhába felöltözve nyitott ajtót, Zsolt még készülődött. Már nem is emlékszem, hogy melyikünk volt leginkább zavarban, mi vagy Zsu-ék. Ennek feloldása érdekében már markoltuk is meg az alkoholt, ami az asztalra volt készítve. Nem szeretek sokat inni, főleg nem akkor, amikor emlékezetes dologra készülök. De itt a szokásosnál jobban a pohár feneke alá néztünk. Folyamatosan beszéltünk egymás szex élményeiről, így a pinám már rendesen bizsergett. Zsolt és Péter mintha ott se lennénk, egy lövöldözős játék élményeit osztották meg egymással. Így ránk, lányokra maradt a kezdeményezés. Szerintem Zsu is rendesen begerjedt, hírtelen felpattant, majd a kezemet fogva húzott a szoba közepe fele, hogy táncoljunk. Egymást minél szorosabban átkarolva, nyelvünkkel egymást nyalogatva, csókolgatva vonaglottunk a fiuk előtt. Néha letérdeltem Zsu pinája elé, és a nyelvemmel nyalogattam a pináját takaró kis piros bugyiját. Ezt ő szintúgy viszonozta. A puncim már nagyon nedves volt, így nem bántam a fiuk közeledését. Zsolt és Zsu pillanatok alatt a díványon voltak. Zsolt hátradőlve élvezte Zsu vonaglását. Jó volt látni, ahogy Zsu feneke kivillan a kis szoknyája alol, és pinája hozzá ér Zsolt alsónadrágjában már nagyon kidudorodó farkához. Pillanatok alatt Zsu kiszabadította a méretes faszt, és rábukott. Mi Péterrel kerestük a legjobb helyett, ahonnan mindent látni lehetett. Néztem ahogy Zsu szájába veszi a méretes falloszt vagy körbenyalja mint valami folyós fagylalt. A nyelve szinte súrlódott a makkon. Zsolt is szerette volna megnyalni a jót, Zsu-t csípőjénél fogva az arcához húzta, és bugyiját félre húzva nyalogatta nedves punciját. Nem állhattam meg, – talán a női szolidaritás diktálta – hogy ne kezdjem el simogatni gömbölyű feszes fenekét. Újjaim néha mélyebbre is kandikáltak mint kellett volna, mert szinte Zsu pinájának belső falát éreztem. Azt mondanom sem kell, hogy a másik kezemben már Péter farka feszengett, amit ő a melleim csókolgatásával viszonzott. Pillanatok alatt Zsu beleült Zsolt égnek meredő farkába. Mindent látni akartam, így elölről próbáltam nyelvemmel elérni Zsu csiklóját. Néha sikerült megnyalnom a pinában ki-be mozgó faszt is, amit szerintem nem vett a tulajdonosa rossz néven. Zsu egyre lejjebb nyomta a fejemet, kívánta, hogy néha érezze pinája környékén a nyelvemet. Közben Péter sem volt rest, és a már forró pinámba dugdosta nyelvét. Néha Zsolt farka kicsúszott Zsu pinájából, így sikerült hozzá férnem egy két szopás erejéig. Meglepetés volt számomra az, hogy Zsu halkan arra kért, hogy a fenék lyukát nyalogassam, ami nem okozott számomra nagy kérést. Szívesen nyalogattam a finom redős lukat, amit próbáltam nyelvemmel tágítani, hisz tudtam, hogy előbb utóbb egy farok befogadására kell előkészítenem. Ez annyira jól sikerült, hogy próba képen több újamat is sikerült bedugnom. Szinte éreztem Zsolt feszítő farkát ahogy mozog Zsu pinájában. Ez nekem is és Zsu-nak is jó érzés volt, mert mind a ketten egyszerre élveztünk el. Péter álló farka már közben a számban volt. Szoptam ahogy kell. Mivel látni akartam Zsu segglyukába is egy farkat, megfogtam és Pétert a farkánál fogva oda irányítottam. Előtte jól benyálaztam, hogy ne okozzon fájdalmat. Szinte bele irányítottam Zsu seggébe a faszt. Először óvatosan nyomta bele Péter, majd mikor érezte hogy az izmok ellazulnak szinte elveszett a lukba hatalmas farka. Közelről akartam látni, így alulról hol Péter hol Zsolt farkát nyaldostam a nyelvemmel. Hallottam Zsu kéjes nyögéseit, ahogy felváltva bassza szét a két méretes fasz. Ettől a látványtól ismét elélveztem úgy, hogy az összes újam a pinámba volt. Ahogy a két fasz majd szét repesztette Zsu pináját és seggét, vágyat éreztem arra, hogy ez velem is megtörténjem.

Follow this link:
Páros szexparty
Alig vártam már, Hogy Péter megjöjjön a vidéki munkájából. Szerettem volna vele megosztani az elmúlt napok történéseit. Az utóbbi napok olyan üresen teltek, hogy szinte már a képzeletemtől benedvesedtem, így csak magamra számíthattam. nem mondom, így is jó volt, de azért hiányzott a hús vér fasz. Az első együtt töltött éjszakát szinte végig keféltük, nem törődtünk a vékony panel falakkal, vagy sikoltoztam az élvezettől vagy Péter baszott meg úgy, hogy az ágy kopogott a falon. Ha kellett leszoptam, csak hogy érezzem a számban is a sós sperma ízét, amint beteríti az arcomat. Másnap nem volt kedvünk felkelni, az egész napot nálam töltöttük. Ettünk ittunk és tv-t néztünk. Ez az, amit én nem szoktam, de kivételesen most jól esett. Délután Pétert elhívták a haverjai, így egyedül folytattam a punnyadást. Megbeszéltük, hogy ha tud, még este visszajön, ha nem akkor majd hív. Már este 9 fele lehetett, mikor csörgött a telefonom. Péter volt, és azt kérdezte, hogy feljöhetne-e, de hozna egy kis meglepetést. Kíváncsi voltam, így nem mondtam nemet. Mikor az ajtót kinyitottam neki, valóban meglepődtem. Ott állt Péter és egy fekete hajú picsa, akinek Péter szinte azonnal bemutatott. Ginának hívták.. Beengedtem őket, de kétkedve néztem mindkettőt, hogy mi lesz a folytatás. A nappaliba érve, mikor már kérdésre állt volna szám, azt éreztem, hogy közre fognak, és egyik a nyakamat , a másik a pólóm alá benyúlva a cicimet simogatja. Ismét kérdezni szerettem volna, de Gina forró ajkai szinte betapasztották a számat. Több kérdésem nem volt, mindent tudtam. Péter hátulról átkarolva szabadított meg a kis nadrágomtól Gina ezt kihasználva leguggolt elém és a nyelvével kezdte izgatni bugyin keresztül az agyon baszott pinámat. Péter farka már a lábam között ágaskodott, amit néha Gina nyelvével próbálta jó alaposan körbe nyalogatni. Ledőltünk az ágyra úgy, hogy az ágaskodó faszt mind a ketten felváltva tudtuk a szánkba venni. Már nem érdekelt, hogy az éjjel szétkúrt pinám szinte fájdalmasan bizsergett, hanem az, hogy Gina nyelvét érezzem magamban. Hanyatt vágtam magam Gina előtt széttett lábbal, amivel tudatni akartam vele, hogy márpedig most kinyalsz te kis picsa. A kezeimmel szinte nyomtam magamba a fejét, hogy minél mélyebben érezzem. Gina térdelő pózban volt, így Péter elő tudta magának készíteni a bejáratot. Láttam, ahogy a popsit két kézzel markolászva nyaldosta mindkét bejáratot. Szinte éreztem magamba, amikor belé hatolt a méretes fasz, mert Gina érzéki nyelve és hangos nyögése adta ezt tudtomra. Elélveztem a gyönyörtől. Jó tett helyébe jót várj alapon, én is a punci alá keveredtem úgy, hogy hanyatt fekve tudtam izgatni a csiklóját, miközben Péter farka szétkúrja. Egyik kezemmel markolásztam a zacskót, miközben a a másik kezemmel Gina segglyukát tágítottam. Akartam, hogy őt is ugyanúgy seggbe bassza, mint ahogy ezt korábban velem is megtette. Péter felmérte sikeremet, és farkát áthelyezte a popsiba. Így én is közelebb juthattam a pina bejáratához. Ujjaimat a pinába dugva éreztem a szomszéd bejáratot, ahogy a méretes fasz feszíti szét Gina hátsóját. Felvettem a ritmust és ki-be húzogatva, nyelvemmel a csiklót nyalogatva jutattuk el Ginát a csúcsig, aki hangos sikolyok közt tette meg. Éreztem Péter farkának a lüktetését is, ami annyit jelentett, hogy telebaszta a seggét gecivel. Ahogy Péter kivette a farkát, éreztem, ahogy kezd Gina pináján keresztül az arcomra folyni a sok geci. Nem kellett mást tennem, mint kitátott szájjal várni a forró spermát. A nyelvemmel tisztogattam le a pinát, miközben próbáltam a számban tartani a lét. Amikor Gina pinája szép és tiszta lett, mutattam Péternek a számban összegyűlt terméket, aminek ő felettébb örült. Gina szorosan mellém feküdt, és most ő kezdte lenyalni a szám szélén csordogáló gecit. Fölé hajoltam, és szépen óvatosan átcsurgattam a kitátott szájába az anyagot. Szinte habos volt az egész szája belülről, de nem kevésbé mint az enyém. Majd nyelt egy nagyot és magáévá tette mind. Ezt bizonyítvány ismét kitátotta száját. Az éjszaka további része részemről nyugodtan telt, néha-néha ébredtem fel arra, ahogy Péter ismét párszor megbassza Ginát. Gondoltam nem baj, ennek a kis édes picsának se legyen jobb a másnapja.

Read the original here:
Szétbasztuk Ginát is
Barátnőmmel kaptunk egy meghívást egy gyönyörű szép kastélyszállóba, két sráctól amolyan ismerősök, de még semmi különös nem történt köztünk, amíg el nem mentünk velük a szállóba. Ki tud ellenállni egy ilyen meghívásnak amúgy is, a két srác nagyon jól néz ki, fizetnek mindent és biztos hogy kefélni akarnak. Ebben a tudatban indultunk útnak. Az úton jól elbeszélgettünk, és még ott megbeszéltük nem titkolt szándékunkat a közös együttléteket. Nagyon vártam mát hogy megérkezzünk. Mikor odaértünk már késő délután volt, két szobát béreltek a srácok, nem is értem minek. Megmutatták a szobákat franciaágyak mindkét szobában, gyönyörű környezet, gyönyörű szobák, nagyon rendben volt. Gyors egyeztetés, zuhany után találka a fiúknál, utána majd kajálunk, első a szórakozás, már nagyon rá voltam állva egy jó kefélésre. Lezuhanyoztunk gyorsan mindketten, persze együtt, jól megmostuk egymást, én még a pinájába is benyúltam mikor odaért a kezem, éreztem a forróságot, hát be kellett nyúljak, de megbeszéltük nem váratjuk a fiukat majd ott folytatjuk. Át is mentünk gyorsan szép fehérneműt vettünk én pirosat Zsuzsa klasszikus feketét, nagyon dögösek voltunk az biztos, legalábbis nagyon tetszettünk magunknak, és reméltük a fiuknak is majd. A két srác mát ott várt minket félmeztelenül elnyúlva az ágyon, mikor megláttak minket elismerően bólintottak, ennyi elég is volt hogy tudjuk rendben lesz minden. Odaléptünk a srácokhoz, lehúztok róluk szinte egyszerre az alsójukat, letérdeltünk eléjük és elkezdtük szinkronban leszopni meredező farkukat. Na ezek olyanokat nyögdécseltek hogy attól még jobban benedvesedtem. Szopás közben átnyúltam Zsuzsa alá, félrehúztam a bugyiját és tövig nyomban a középső ujjam a pinájába, majd körkörösen elkezdtem mozgatni, fel -fel sikoltott közben. Ekkor az én srácon felállt az ágyról megkerült és alám feküdt, elkezdte nyalni a csiklómat, nagyon élveztem ahogy körbe- körbe nyalogat és közben be -be dugja a nyelvét a pinámba. A másik srác fogta magát és elém ült jelezvén hogy őt is szopjam, hát rögtön be is vettem a kemény farkát a számba. Zsu is feltalálta magát és a srác fölé állt hogy nyalja, nagyon szép segge van, engem is felizgat teljesen. Az t akartam látni ahogy ezt a segget megbasszák rendesen. Nem kellett sokáig várni erre sem, kimászott alólam az emberem letérdeltette Zsuzsát az ágy éle, kis síkosítót nyomott arra a gyönyörű fenekére és durr belebaszta szép kis farkát. Ezt rögtön megkívántam és is és kértem, hogy engem is engem is. Jól seggbe basztak, mindketten, egy szavam sem lehet. Zsuzsa széttett lábbal ült elém, hogy nyaljam kicsit miközben ő szopta a két faszt ami előtte meredezett. Jól kinyaltam édes kis pináját nagyot sikoltva élvezett el a számban. Az egyik pasi nem bírta és beleverte a sok gecit közben Zsu szájába, ki minden cseppjét önző módon megtartotta magának. Én még baszatni akartam a pinámat ezért kivettem a másik faszt Zsuzsa szájából, nehogy ezt is teljesen leszopja, és hanyatt dőlve magamba raktam. Kibaszott forró volt és nagyon durván kemény, ú ez nagyon kellett. Magamra húztam a srácot és a fülébe súgtam, hogy élvezz belém édes, lőjj fel a torkomig. Erre elkezdett nagyon keményen döngetni, mondanom sem kell és azonnal elélveztem, sikítottam, ahogy csak bírtam, imádok sikítva élvezni. A pasim meg durr belém, televerte a forró pinámat, láttam rajta nagyon jól esett neki. Kicsit még feküdtünk négyesben együtt, simogatva egymást, majd mivel mindenki megéhezett elmentünk kajálni, persze mindenkinek jól esett a kefélés és megbeszéltük együtt alszunk mind. A reggeli ébredés sem volt semmi, de az egy másik történet,

Go here to read the rest:
Kastélyszállós baszásos hétvége
Két gyereken túl, harmincon innen is szuper csaj voltam. Karcsú, hosszú combú, szőke – a szőkeség agyi következményei nélkül – francia divatlapba illően öltözködtem a természetes stílus érzékem alapján. Ám mindezek ellenére az otthoni nászágy kihűlt. Fiatalon ugrottam a házasságba, a szerelem és az ifjúságom elfeledtették, hogy az emberi értékek mennyire fontosak. Férjem befutott kereskedelmi képviselőként az évek során az önérvényesítés mellett magáévá tette a diplomaták simulékonyságát. Sosem tudtam, mikor őszinte, mikor válaszol saját érzései szerint, nem tudtam megfogni valós személyiségét. Az őszinteség hiányát megsínylette kapcsolatunk, elfordultam tőle. Akkoriban Párizsban dolgozott kiküldetésen. Életünk messziről irigylésre méltó, valójában nagyon magányos. A magányt azzal tudtuk kicsit feloldani, hogy összejártak a kint élő családok. Így a gyerekeknek, feleségeknek és férjeknek is volt látszólagos, -kényszer baráti köre. Mi is összejártunk a felettünk lakó családdal, a gyerekek együtt játszottak, a felnőttek együtt tévéztek, beszélgettek. A baráti családból a férj ránézetre nem volt feltűnő. Véletlenül sem írhatom, hogy szuper hím, első látásra vonzott szexuálisan, vagy első látásra bele szerettem. Az őszintesége, a segítőkészsége fogott meg, mindazzal rendelkezett számomra, amit a férjemben hiába kerestem. Egyre inkább vonzott, egyre inkább szerettem volna, ha szeretne, ha megölelne, ha hozzá bújhatnék nagyon-nagyon szorosan, és nem tudtam, mit tegyek. Egy nap együtt jöttünk haza munkából. Semmitmondó dolgokról beszélgettünk, munkáról, családról, mosolyogtam rá, laza voltam, de a hasam alja lüktetett, annyira kívántam, lúdbőrzött a testem, és ordítottam volna, most kefélj meg, ne törődj az emberekkel, csak mi vagyunk ketten, te meg én. A híd előtt leszálltunk a buszról, sétáljunk egyet, mondta. Ősz volt, már didergős, korán sötétedő. Fáztam a szélben, átölelte a vállam, megmelegítelek, – súgta. A rakodó parton kötöttünk ki. Kigombolta a kabátját. Kigombolta a kabátom, magához szorította a testem, csókolt, csókolt, csókolt, lassan, majd egyre mohóbban. Felettünk emberek, buszok, villamosok….ha kinéztek az ablakon, egy csókolózó párt láttak. Keze a pulóverem alá nyúlt, majd a bugyimba, -kabátjával takarta az intimitást. Belőlem pedig kifröcskölt az ösztön. Nem elemi erővel, állati ösztönnel. A földre döntöttem volna mindenki előtt, hogy ráugorva ordíthassam, vinnyoghassam, Emberek! Baszok! Azzal üzekedek, akit szeretek, imádok! Emberek, ezt tegyétek! Ez az életetek értelme! Egy csoport kanyarodott felénk, kihúzta a kezét a bugyimból, begombolta a kabátom, az övét is, és egy puszit nyomott a fejemre. Induljunk haza, mondta. Este tettem a dolgom, gyerek, férj, vacsora, hogy vagytok, mi történt a…de nem voltam ott. A rakodó parton jártam, a rakodó parton kívántam a férfit, aki összes nőiességem felborzolta. Mint minden külképviseleti kolónia , a magyar is kiemelten védett objektum volt, így a lakás ajtókat sosem zártuk. Éjjel forgolódtam a férjem mellett az ágyban. Az nem lehet, hogy ennyire közel voltunk, és mégsem, mégsem, mégsem. Kell, kell, minden áron. nem várok, nem tudok várni. Kiosontam a lakásunkból egyszál hálóingben, fel az emeletre. Nyitva volt a lakásuk. Nagyon lassan, nagyon csendben haladtam a mezítelen talpammal, a hálószoba ajtaja is nyitva volt, aludtak mindketten. Megráztam a pizsamáját, megszólalni nem mertem. Addig ráztam, amíg felébredt. Nézett rám, fogalma sem volt, mi történik. Magamra húztam az ágy mellett a padlóra, a hálóingem a hasamig rántottam, kezem a pizsamájában, dörzsöltem a nemi szervét, hogy minél hamarabb tegyen magáévá. az adrenalin ezer millióval dübörgött bennem a szexuális feszültségtől és két méterre alvó feleségétől, aki bármikor felneszelhetett. Amikor először belém döfött, megállt az élet. Vele együtt minden eddigi és további szerelmem döfött, egy voltam mindegyikkel, nem kezdődött és nem ért véget a testem, maga voltam a nagy-nagy nemiség, amit az univerzum vagy az úr teremtett a folytonosság filozófiájaként. Megéltem a teremtést, megéltem a meghalást. Ő adott erőt, hogy a férjem még évekig elviseljem. A minap találtam rá a fotójára. Tudom, hol lakik, a feleségével, gyerekeivel-, de nem keresem már.

See original here:
Teremtés és meghalás
London jó nagy város, ami információs szempontból nem nagy durranás, ám mégis szorosan a témához kapcsolódik. Ugyanis nagy városban nagyok a távolságok is. A plebshez tartozván buszon utazom (a metróhoz képest fél áron), így a Victoriáig egy és másfél órát zötykölődöm naponta a piros busz tetején, mert más luxus híján ezt engedhetem meg mozizás címszóval, pattogatott kukorica nélkül természetesen. Történt, ami történt, de megtörtént. Reggel. A buszozás sok mindenre jó, például, hogy tovább aludja az éjszakát az ember. Félálomban zötykölődtem a Victoria felé, -zötty-zötty, – az utak itt sokkal jobbak, de ettől még zötykölnek, amikor magamra ébredtem. A ringatózástól, zötykölődéstől egyszerre csak rándult egyet a klitoriszom, a puncim az ütemes rezgésre lüktetett, fájt a hasam alja, a mellem meredezett, magyarul csaj merevedésem lett. Körbepillogtam, rengeteg fiatal pasi, – London tele van velük, na, jó reggelt, most mit tegyek, a busz zötyköl tovább, leszerelni magam nem tudom. Föltettem a fekete napszemüvegem, kibámészkodtam a busz ablakán az utca felé , – ha én nem látok, hátha engem sem látnak -, keresztbe fontam a lábaim jó szorosan, hogy a csiklóm szoríthassam , és óvatosan előre-hátra izegni-mozogni kezdtem alsótestből, amit az óriás táskámmal takartam. Beindítottam mellé a szex-fantáziát, pörgettem, mit válasszak, végül az utolsó aktusomnál kötöttem ki. Az otthoni szex-partnerem sokat dolgozik, kevés a szabadideje, ritkán találkoztunk. De a szex-mitingen minden, ami felhalmozódott robbant. Legutolsó találkozásunkkor előre levettem a bugyim, a szoknyám alá nyúlva csak a meztelenségem tapintotta. Ettől beindult a szex-maschine, egy mozdulattal dobott fel a bárszékre, szétfeszítette a combjaim, a gatyája már a bokájánál körözött, máris bennem volt, markolta a mellem, –fantasztikus volt látni, ahogy ki-be mozog bennem, – majd hasmánt dobott a szofára, hátulról esette a puncimnak nyelvvel, miközben a seggem markolta. Iszonyúan jól esett, a fenekem a legizgathatóbb részem, de valamiért a pasik elfelejtik, hogy egy nőnek hátulja is van, nemcsak eleje, – így ezért az akcióért külön hálás voltam neki-, majd hátulról hatolt a vaginámba, miközben saját kedvenc játékaként a vibrátorát a fenekemben mozgatta. Gyerünk, gyerünk, gyerünk! És közben megyünk, megyünk, megyünk a Victoria felé, szorítom össze a combjaim, takarom a játékot a táskámmal és elélvezek a buszon, a rengeteg fiatal pasi és a fantáziám közt. Ez történt. És két nap múlva ismét megtörtént. Mostanában a London Bridge felé utazom. Majd egyszer talán itt is történik valami.

Here is the original post:
Elélveztem a buszon!

Aki látta a videót, az kissé betegesnek titulálta, hiszen mutatja Lindsay-t szeretkezés közben nyíltan.
Veszélyben van Lindsay Lohan karrierje, mert az interneten nyilvánosságra akarnak hozni róla egy 47 másodperces igazi szexvideót. Egy alkalmi partnere akar ilyet tenni, egy pincér, s akinek a Hustler Magazin jó 160 ezer dollárt ajánlott fel a cselekedetért a hírek szerint.
Nem ingyenes oldalra szánták a pikáns, erotikus felvételt,, hanem egy fizetős portál várja az anyagot. Aki látta a videót, az kissé betegesnek titulálta, hiszen mutatja Lindsay-t szeretkezés közben nyíltan.
Lindsay érthetően nagyon ideges, hiszen újra kezdett karrierépítését nem akarja romba dönteni azonnal. Két komoly dokumentumfilm is jelent meg a színésznővel az elmúlt időszakban, éhező gyerekekről szólt a történet a BBC rendezésében.
Lindsay egykori barátnőjének – Paris Hiltonnak – ugyan bejött bejött egy ilyen bosszúállás, de őt nem biztos, hogy egy ilyen botrány után visszafogadják a komolyabb műfajú filmek közé. Nem is olyan régen Linda Lovelace, a Mélytorok szerepét akarta az életrajzi filmjében, s két évvel ezelőtt olyan film került nyilvánosságra, ahol Lindsay orálisan kényezteti szerelmét éppen. Tehát voltak előzmények itt is.

Azonban érdemes nagyon óvatosnak, körültekintőnek lenni. Az internetes társkeresésnek ugyan sok előnye van, de vannak csapdái, buktatói is.
Hiába a jól hangzó szlogenek információs társadalom kialakulásáról, az egyetemes emberi tudásról, annak hozzáférésének a fontosságáról, mindez messzi nem fedi le a lényeget: Az Internettel komolyabb kapcsolatban állók valószínűleg nem csodálkoznak el azon a szakértői becslésen, miszerint a hálón a látogatások több mint 60 százaléka mögött szexuális szándék húzódik meg.
Persze ez már korábban is így volt. A legnagyobb látogatottságnak mindig is a pornográfiát közzétevő oldalak örvendtek. Kezdődött az erotikus tartalmú fényképek közkinccsé tételével, majd – az átviteli sebesség gyorsulásával – folytatódott filmek letöltésével. A file-sharing programok lehetővé tették a képek és filmek csereberéjét. Pár évvel ezelőtt jelentek meg a webkamerák, amelyekkel valósidejű showkba kukkanthatunk bele monitorunk biztonságos fedezékéből. A cyberszex sikerének egyik titka a korlátlan fantázia és szabadság.
Idős és pocakosodó öregurak izmos macsóknak adhatják ki magukat, szexuálisan elhanyagolt háziasszonyok az éjszaka démonjai lehetnek, gátlásos lánykák bujálkodhatnak egyszerre több szeretővel. De persze nincs akadálya, hogy nemet váltsunk, vagy bármilyen extrém szexuális vágyainknak utat engedjük. Mondjuk ki: napjainkra a számítógép vált a legfontosabb szexjátékká, s ne legyenek illúzióink, minden újabb számítógépes technológia a virtuális szex malmára hajtja a vizet. A világ legfejlettebb internetes kultúrájával rendelkező Egyesült Államokban a pszichológusok döbbenten konstatálják, hogy a cyberszex-jelenségnek már most váratlan mellékhatásai vannak.
A tekintélyes USA Today-ben megjelent tudományos becslés szerint az országban körülbelül 200 ezerre (!) tehető azok száma, akiknél krónikus cyberszex-függőség alakult ki, azaz e nélkül nem tudják elképzelni életüket, s ez a tevékenység erősen rányomja bélyegét magánéletükre és munkájukra.
Forrás: www.hotdog.hu, www.nyugat.hu
Még csak néhány napja nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált, de máris botrányba keveredett Németország legújabb üdvöskéje.
Lena Meyer-Landrut azonnal Németország kedvence lett, amikor a múlt héten „Satellite” című számával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. A 19 éves énekesnő az európai országok dalversenyén 246 ponttal utasította maga mögé vetélytársait, ezzel bebiztosította, hogy 2011-ben Németország rendezheti az éves megmérettetést.

Nem telt bele azonban néhány nap, az interneten máris olyan felvételek jelentek meg, amelyeken Lena nem az énektudásával, hanem testével hívja fel magára a figyelmet. A videón az akkor 18 éves lány félmeztelenül csókolózik egy fiúval a vízben, és többször látszanak meztelen domborulatai.
Mint kiderült, a videó egy televíziós show-hoz készült még tavaly, de csak most került nyilvánosságra. Lena mindenesetre nem csinált nagy ügyet belőle. „Leforgattuk és kész, nem pornográfiáról volt szó, szerintem ennyi teljesen rendben van” – kommentálta a történtelet a dfp hírügynökségnek az énekesnő.
Nézd meg a botrányt okozó jelenetet:
Alexandra Diamond értelmiségi szülei nem tapsikoltak örömükben, amikor megtudták, hogy lányuk a szexiparban akar dolgozni, de elfogadták a dolgot. Az expornós szerint nem a neveltetéstől függ, hogy kiből lesz pornósztár. Nikki Rider nagymamája még most sem bírja feldolgozni, hogy unokája a kamerák előtt dug, bár már ő is kezdi belátni, hogy a pénz nagy úr. Judy Nero apjának egyszer mutatott egy felvételt magáról, amit az azóta elhunyt férfi egyáltalán nem tartott erotikusnak. Viszont rá legalább tényleg büszke az anyja.
„Büszkék lehetnek rá a szülei” – szokott jönni a komment a Velvet olvasóitól olyankor, amikor egy-egy cikk jelenik meg a szexiparban dolgozó csajokról. Utánajártunk hát a témának, és három leszerelt pornóst kérdeztünk arról, hogy annak idején hogyan fogadták az ősök, hogy lányuk a kamerák előtti dugást választotta megélhetési formának, és milyen véleménnyel vannak most a dologról.
„Nem kaptam kiemelkedő dicséretet, hogy ezt a szakmát választottam, de mivel a gyerekük vagyok, nem tagadtak ki, és nem is vertek agyon. Ezzel sokra nem mentek volna” – emlékezett vissza az értelmiségi családból származó Alexandra Diamond. Az expornós elmondása szerint mivel neki nagyon jó a kapcsolata van a szüleivel, ezt a dolgot is megbeszélte velük már az elején.
„Tisztában vagyok azzal, hogy egy szülőknek ez mekkora fájdalmat jelent, de egy tizennyolc éves lányra se szép szóval, se fenyegetéssel nem lehet hatni. Eléjük álltam, mert sokkal inkább tisztelem az egyenességet és a korrektséget. Én őszintén bevallottam, nem csak a családomnak, hanem az országnak is, hogy mivel foglalkozom, mivel foglalkoztam” – magyarázta. „Mindig odafigyeltem arra, hogy ezzel ne alázzam meg a családomat – azért is mondtam el nekik, hogy ne mástól kelljen megtudniuk. Egy szülő persze nem így képzeli el a gyereke életét, és sajnálom is anyuékat, hogy ezt át kellett nekik élni. Önző voltam, nem gondoltam bele, hogy mit okozok ezzel a szeretteimnek.”
A mostanában pókerosztóként tevékenykedő Diamond már hosszú ideje nem pornózik, állítása szerint szülei is megnyugodtak, és túlléptek ezen. „De tudom, hogy nem volt nekik könnyű. Köszönettel és hálával tartozom nekik, mert mellettem álltak.” Az expornós hozzátette, biztosan ő is így fogadná, ha a lánya azzal állna elé, hogy pornózni szeretne. Viszont, mint mondta, rájött, hogy mindez nem attól függ, hogy ki hogy neveli a gyerekét. „Én nem egy hátrányos helyzetű családból jöttem, nekem nagyon jó körülményeim voltak, és mégis ezt a szakmát választottam. 15-16 évesen már külső hatások érnek a többi fiatal által, saját életszemléleted lesz, saját felfogásod, és előbb vagy utóbb úgyis a saját életedet fogod élni. Hány olyan ember van, akinek szülei mélyen istenhívők, és ő mégis elmegy bankot rabolni. Nem félrenevelésről van szó. Én exhibicionista voltam, ki akartam élni a hajlamaimat.”
A jelenleg Németországban tartózkodó Nikki Rider elmondása szerint anyja és öccse is egész jól fogadta, amikor bejelentette nekik, pornózással keresi a kenyerét. „Nem azt mondom, hogy örültek a dolognak, de beletörődtek. A legnehezebb dolgom nagymamámmal volt. Ő a mai napig nem tudja elfogadni, hogy ezzel foglalkoztam, bár már kezdi ő is belátni, hogy a pénz nagy úr.” Az egykori pornódíva elmesélte, hogy élete az egyik volt kapcsolata miatt alakult így, amikor 10 év után elég csúnya módon szakítottak, és csupán pár utazótáskányi ruhával jött el. „Azért kezdtem el a pornózást, hogy talpra tudjak állni. A neveltetésemnek, családi hátteremnek ehhez semmi köze. Számomra természetes dolog, hogy egy idő után én támogatom a családomat és nem ők engem. Segítem őket úgy, ahogyan csak tudom” – magyarázta kérdésünkre, hogy miért nem a szüleitől kért segítséget, amikor nehéz körülmények közé került.
Az is kiderült, hogy a sokak által lenézett szakmája miatt soha nem volt vita anyjával. „Amióta én megszülettem, ő mindig igyekezett hátulról terelgetni, és hagyta, hogy azt tegyem, amit jónak látok. Elég önfejű vagyok, így is, úgy is megcsinálom, amit akarok. Szerintem jó módszer, hogy nem szól bele dolgokba, mert így lehetőségem van arra, hogy saját bőrömön tapasztaljam, ha valamit rosszul csinálok.” Rider anyja pár pornót is látott lányával a főszerepben, persze nem a hard részekből. „Mindenről tudok vele beszélni, nagyon jó kapcsolatom van vele.” Az expornós konzekvenciaként megjegyezte, hogy most már tudja, hogy lehetett volna másképp is, csak nehezebb lett volna. „Most, hogy kiszálltam, már látok más lehetőségeket is -, pont ezért, ha a lányom azzal áll majd elém, hogy pornózni akar, mindenképpen megpróbálnám lebeszélni róla.”
Judy Nero elöljáróban szerette volna tisztázni, hogy csak lányokkal dolgozott együtt, soha nem szerepelt fiúkkal – legalábbis nem történt köztük a kamerák előtt aktus. A fiúfilmeket csak rendezte, illetve egyszer Olaszországban készült egy soft erotikus felvétel, és egy olyan is, amiben egy fiú megvibrátorozza. Anyjának már az első pillanatban elmondta, hogy mit is szeretne csinálni. „Teljesen kiborult, de azt mondta, ha bárki bántani fog, meg fog védeni, és ha úgy gondolom, hogy nekem ez jó és nem fogok elzülleni, rendben, csináljam ezt. Innentől kezdve nem is volt ez téma, a pornózásért kapott pénzt pedig igyekeztem nem magamra, hanem a családomra költeni és segíteni őket ezzel, mert nagyon nehéz körülmények között éltünk. Édesanyám munkanélküli volt, édesapám pedig nagyon beteg” – mesélte a Velvetnek a leszerelt pornós, aki például az első filmje után anyukáját befizette egy tunéziai nyaralásra. „Soha nem ült előtte repülőn, elutazott és nagyon jól érezte magát. Ma már nincsen vita ebből, maximálisan mellettem áll mindenben.”
Ahogy teltek az évek, Nero egyre népszerűbb lett, egyre több és színvonalasabb felkérést kapott, amik nem a filmezéssel kapcsolatosak. „Átbillent a dolog, és ma már azt is lehet mondani, hogy anyukám büszke rám.” Hozzátette, hogy igazából csak saját magát nyugtatja azzal, hogy nem szerepelt férfiakkal. „A pornó az pornó, akárkivel is vagy együtt a képernyőn, ilyen területen a szüleimnek is teljesen mindegy volt.” Mire azonban az expornós belekóstolt volna a leszbikus filmezésbe, meghalt az apja. „Ő annyit tudott rólam, hogy sztriptíztáncos vagyok és fehérneműs fotózásokra járok. Egyszer az egyik videómat megmutattam neki, ő pedig kiröhögött: „Ez neked szexi?” – méltatlankodott, mert nem tudott rám nőként nézni.”
Tisztára lespriccelte valami faszi. És hát a mellét is!de a moderálás jogát fenntartom. Nem nagyon szoktam hozzászólást törölni, csak ha valaki tén...
A szexuális tárgyak az emberek fantáziája szerint alakultak, így a vibrátor sem állt meg ott, hogy pusztán rezgő fallosz legyen, készítettek vele dug...
Hát, gondolom sokan álmodoznak ilyenről "odabent". Viszont tudjátok mit? Idekint is sokan álmodoznak ilyenről...de a moderálás jogát fenntartom. Nem na...
Aki esetleg nem olvas kommenteket, Jesse többek mellett ezt mondta a Twitterén1: "I'm reallyyyy liking getting butt fucked..."VIA1Helyesbítés kommentben.de ...
A lábfetisizmusnak, angolosan a foot fetishnek más fétisekhez hasonlóan számtalan alfaja van. Vannak akik a láb bizonyos részeire gerjednek, a lábujja...